2008. január 21., hétfő

pszichodráma, csoport, búcsúzás és kezdet

.
Boldog névnapot, Ágika!

***

Ő Max.



"Don't worry. Don't analyse. Fill yourself in. It's life."
.
***
.
Talán
azért jutott eszembe Max, mert ma elbúcsúztam a második pszichodráma csoportomtól.
Tulajdonképpen a negyediktől, de az első kettőnél semmi szomorúságot nem éreztem (ennyire nem voltam benne, valójában). A harmadiknál (búcsúzásnál a tulajdonképpeni első) nem mentem el az utolsó alkalomra - ez volt az egyetlen, amit mulasztottam a közel két év alatt. És ahogy feküdtem itthon az ágyban (mert ugye "beteg" voltam), ért el a veszteség fájdalma, hogy már nem leszünk együtt soha többé. Velük, akiket annyira szeretek és akik a családom voltak ebben az időszakban, tulajdonképpen, bizonyos értelemben.
.
Most egy asszisztensi csoportot hagyok ott a háromalkalmas próbaidő után. A csoport nagyon-nagyon jó. Már most is kaptam, szeretetből, nevetésből; és kiemelkedett, megjelent, kontúrt kapott a problémám is, amivel foglalkoznom kell.
De egy időben van valamivel, ami most... Ennél is fontosabb? Nem tudom. Nem akarom ezt kimondani. Félek. Hogy akkor komolyan kell venni. Mert kiderül, hogy vannak lemondások és veszteségek, és ezek fájnak, ha szívből és nem agyból áll hozzájuk az ember. És kiderül az is, hogy VÉGES. Végesek a lehetőségeim. Dönteni kell és nem biztos, hogy jól teszem. De amennyire lehet, a saját vágyaim, érzelmeim és értelmem alapján akarom tenni. És kiderülhet, hogy a megismerésemnek is vannak korlátai, bármit is teszek véges marad a tudásom, és a saját jószándékomat sem leszek képes úgy követni, ahogy szeretném.
.
Más lesz ma a stúdió felé lépegetni. Többé nem ugyanaz, ha tudom, hogy emiatt otthagytam az asszisztensi csoportot, amit a nagy VA vezetett és amiben olyan sok jó ember volt (ami annyira fontos
). Nem áltathatom magam, hogy ez csak átmeneti múló, hiszen valamiről lemondtam miatta. Vannak emiatt vállalt veszteségeim.
Nem akarom definiálni. Nem akarok agyból előre gondolkozni. Azt tudom, hogy ez nekem a legtöbbet adta az elmúlt négy hónapban. Izgatnak a saját lehetőségeim, saját határaim felfedezése. Örömmel várom, hogy találkozzam velük, és a zenére együtt fedezzünk fel tovább. Az érzés, ami olyankor eltölt, és amikor utána lépegetek kifelé a Szív utcán. Hullámokban átjár. Érzem, ahogy tölt. It's life.
Talán nem kell félni. Talán a felelősségtől sem. Talán a komolyan vételtől sem, mert valójában nem húz le. Ha tényleg vállalom és belülről csinálom, akkor felszabadít. És ahogy be is csuk, újabb örömökre nyit meg.

3 megjegyzés:

aandi írta...

Fú!
Bátor vagy!
aa.

Anikó írta...

Miért? Szerinted megszívhatom?

aandi írta...

Nem. Szerintem kurvajó, hogy bátor vagy. Nálam ugyanis a LÉNYEG maga, hogy merjek bátor lenni.
Szerintem nem szívhatod meg.
Szerintem bátor vagy.
És ezért respect.
Didd