2008. április 29., kedd
2008. április 28., hétfő
Újra Brazíliában
Haladtam a széles utcán, két szélén ládák, bizakodó facsemeték, reggeli napfény. Innen még nem mentem gyalog, a tájékozódás amúgy sem erősségem, így örömmel láttam, nyitott boltajtó előtt két férfi beszélget, megkérdezhetem merre is van ez a Feketesas utca. Nem tudjuk, de megnézzük az útvonalkeresőben, válaszolt a szemüveges, hosszú haja hátul összefogva, és már fordult is befelé, bár nem biztos, hogy lesz internet-csatlakozás, tette hozzá. Már próbálta is, addig álldogáltam kint-bent, utcán, boltban, előtérben. Kedvesek voltak és természetesek, nem ajnároztak bizalmaskodva csak segíteni próbáltak, erőfeszítéssel, rászánt idővel, gondolkozással.
Brazíliában éreztem így magam, senki nincs egyedül, bármi gondom van, meglátok valakit, fordulhatok hozzá, megáll, figyel, segíteni fog. Egyszer elköhintettem magam egy nyitott boltajtó előtt, mire a boltos kirohant egy csomag mentol-eukaliptusz cukorral, extra erős, vigyem el, hát én köhögök, szükségem van rá. Pénzt nem fogadott el persze.
Nem lett internet-csatlakozás egyébként, de nem is bántam, mentem tovább a nyugodt reggeli napban az élménnyel.
2008. április 25., péntek
Tündének
ne félj
mikor vizen mégy át
én veled vagyok
és ha folyókon
azok el nem borítanak
ha tűzben jársz
nem égsz meg
és a láng meg nem perzsel téged
mert vizet öntök a szomjúhozóra
és folyóvizeket a szárazra
ne félj
mert én veled vagyok
(Ézsaiás könyve)
.
írsz
én nem tudom
nem akarom
szív a szívben
fájdalom
A polgármester meg sem szólalt egészen Orenséig: az ő elméjébe is egy egészen különös eszme fészkelte be magát.
Miért van az, hogy az ember iránti gyűlölet - még az olyan ember iránti is, mint Franco - elmúlik az illető halálával, míg a szeretet mintha tovább élne és egyre növekedne a végső elválás és végső hallgatás után is.
Mennyi ideig, tűnődött bizonyos félelemmel, képes ez a szeretet tovább növekedni?
És mi végre?
(Graham Greene: Monsignor Quijote)
2008. április 22., kedd
Nyílt nap és egész napos ingyen táncórák a Mozdulatművészeti Stúdióban: április 25.

(Dr. Dienes Gedeon)
Tánc a Táncért
A Tánc Világnapja alkalmából április 25-én pénteken ingyenesen látogatható nyílt nap a Mozdulatművészeti Stúdióban. Előképzettségi szinttől függetlenül, teljesen kezdőtől a profiig.
Táncórák reggel 10-től este 7-ig. Este táncfilmek vetítése.
Külön ajánlom az alábbi órákat:
Pálosi István: Mozdulatművészet (10:00-11:20)
Buday Melinda: Limón alapok (11:30-12:50)
Magusin Anna: Modern tánc (14:30-15:50)
Különleges: 17:30-tól Gyermektánc - Mozdulatművészet gyermekeknek (Fenyves Márk ), illetve Mozdulatművészet Kármán Judittal (az Egészségügyi Főiskola volt adjunktusa; Berczik Sára-féle mozdulatművészet, klasszikus balett és gyógytorna egyben).
Részletes program: itt
Bejelentkezés szükséges! info@mozdulatmuveszet.hu, 321 9745, 20 - 361 7821
2008. április 21., hétfő
Széder of the Year
More coming later soon.
És előtte a biciklizés.... mmmm.... kész hedónia.
***
Kicsit megmagyarázom a bizonyítványomat, mert egy csomó széderen voltam idén, kettőn, pont amennyi hanukán is a télen.
Az első széderben az volt jó, hogy alapvetően a barátaimmal voltam, akiket ismerek és kedvesek nekem. Jó volt nézni őket, hullámozva oldalra dőlni, nevetni, és persze enni rengeteget. Hárman voltunk nem zsidók a tizenháromból. Fura volt és egzotikus, amikor a két fiú feltette a kipát. Lehet, nekik is kicsit. A többség is mintha zavarban, miért is csináljuk ezt, csináljuk végig. Megtartjuk, vagy tartani akarunk valamit, ami távoli, ködös és homályos, nekünk is jó lenne tudni, mi lenne az?
Fura érzés volt hallani, hogyan hozták ki atyáinkat Egyiptomból, nem az én atyáim voltak, nem rólam szól. Akkor hozzám sem? Morfondíroztam, milyen érzés lehet úgy mondani, hogy saját magamról beszélek. Így ez csak az övék, és annyiban szól hozzám, hogy ez az övék, akiket szeretek, de új volt rájönni, hogy ettől még semmit nem lett az enyém.
Másodszorra tizenheten voltunk és szerintem én voltam egyedül nem zsidó. Nem olvastunk fel a hivatalos liturgiából gyakorlatilag semmit, hanem pszicho-szocio-kulturális értelmezés és együttgondolkodás volt a sztori alapján. És ez rengeteget adott. Régóta gondolom, hogy a judaizmus asztalánál másoknak is van keresnivalójuk, hogy a tanítások a nem zsidókhoz is szólnak, és fontos megismernünk azokat. És jó megismerni azokat az embereket is, akik ezt hordozzák, magukban és gondolkodásukban. Van amikor ez közeli, van amikor távoli, de megismerendő és megértendő. Most egyébként közeli volt, ahogy a judapestről(től) is sokat tanulok és kerülnek közel emberek, válnak egyszerre kedvessé és tiszteletreméltóvá, anélkül, hogy ők bármit is megtudnának rólam vagy tudnának a létezésemről. (Ez persze nem igaz, az ember akár a kérdéseivel is rengeteget elárul magáról, hát még.)
Ami még fontos volt:
- a respect-tengely a mátrixon, azaz a másik integritásának és narratívájának tisztelete és elfogadása, akkor is ha ez más, mint az enyém. És hogy ez nem ugyanaz, mint az észlelt különbség ignorálása érzelmileg vagy gondolatilag a "béke" érdekében (ez utóbbi tegnapi találmány, még kidolgozás alatt)
- mivel vagy kivel szemben, mihez vagy kihez képest tudja magát elsősorban szabadnak az ember
- magán: mennyi idő valójában nem is megismerni, de elkezdeni megismerni valakit
***
Érdekes ez a blogolás. Hova vezetnek dolgok, ha elkezdi végiggondolni őket az ember, amit György Péter szerint csak akkor lehet megtenni, ha közben leírják. Mi miről szól, miről is szól, miről szól valójában. És kire tartozik, ez itt másként is kérdés, mennyire érint vagy érdekelhet egy másik, akár ismeretlen embert itt a netnagyvilágban.
A fentiek után még kétszer ennyit írtam, magamnak, amire rájöttem, dolgokról, emberekről, magamról, és arról, mi igaz másként illetve máskémnt is abban, amit ide írtam.
2008. április 10., csütörtök
Kabbala és cégbíróság
Ó, akkor elszaladok a cégbíróságra, mondtam bölcsészhallgató-társamnak, aki nem másoddiplomás, hanem első, és nem harminchat éves, hanem tizenkilenc.
Ó, az biztos nagyon érdekes, mondta ő, és nevetett, és kicsit elhúzta a száját.
Nevettem én is és mentem tovább, el a cégbíróságra. És arra gondoltam, hogy tényleg érdekes.
Érdekes, hogyan intézik ügyes-bajos, apró-cseprő dolgaikat az állampolgárok, kicsit és nagyot, nagyot és nagynak véltet. A rengeteg sorbanálló nagy része saját cége ügyében izeg-mozog, jár el, törzstőkét emel, vagy megszüntet.
és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált
(Kosztolányi: Halotti beszéd)
Érdekes, hogyan szervezi ezt meg a közösség, milyen elvek mentén és miért, hogyan szűrődnek le gyakorlattá célok és eszmék. Hogy mi van amögött a rövid mondat mögött: "A bíráknak nincsen ügyfélfogadási idejük", miután felsorolják az ügyintézők, a csoportvezetők és a hivatalvezető ügyfélfogadási rendjét.
Tikkun olam, a világ helyreállítása, a világ tökéletesítése. Mindenki reszelget valamit, jobb esetben, ha ez a szándéka. Ha emellett dönt. Ha felismeri és vállalja. Vagy fel sem ismeri, akár. A művészet és a társadalmi felelősségvállalás egyáltalán nem idegen egymástól, sőt. És még szarkasztikusan és részben sem igaz, hogy "a jó szociológus nem találkozik emberekkel".
Franz Rosenzweig, akit Heideggerrel egy szinten említenek a XX. század filozófusai között, azzal utasította vissza a neki felkínált katedrát egyébként végtelen udvariassággal, hogy a továbbiakban valódi emberek valódi problémáival akar foglalkozni. És amilyen felismerésekre eközben jutott, harmadik féléve tanuljuk.
2008. április 7., hétfő
Sztrájk, alma, eső. Kapcsolat.
A Városmajori zöldségesnek fekete bajsza van és jövő hónapban lesz ötvenkilenc éves.
Kinőttem én már abból a korból, hogy bármi is idegesítsen ebben az országban, mert úgy szar, amióta megszülettem...
kezdett bele, ami leegyszerűsített helyzetértékelésnek is tűnhet, bár közélet és politika jelenlegi állapotát nála képzettebb elmék is így értékelik manapság. Kielemeztük a sztrájkjogok gyakorlásának lehetőségeit és korlátait, érintve az angol analógiát a nyolcvanas évekből, egy hónapig nem járt a vasút, de ráfaragtak, mert a Margarét Szecsör bekeményített, aki alapvetően jó fej volt, ebben is egyetértettünk. Abban is, hogy lehet vitatkozni az elégséges szolgáltatási színvonalról, de a nulla az nem az, ez egészen biztos.
Indulatok nélkül beszélt, ez vonzott benne, érdekelte és érintette a téma de nem függött tőle, és volt benne humor. Almáért mentem be eredetileg, innen ered a nexus, mert láttam a kirakatból, van neki rengeteg. Kértem hat darab idaredet, aztán két jonagoldot és két jonatánt, majd még hat gálát, mert azt később vettem csak észre. A hatos tehát a nyerő, állapította meg, így kezdődött. Egyébként reggel nyolcra kórházba mentem volna kezelésre, ehelyett egy órát gyalogoltam az esőben, nem volt jó.
2008. április 1., kedd
2008. március 28., péntek
Amit tudni akarsz a kibocsátás-kereskedelemről...
Éghajlatváltozás és kibocsátás-kereskedelem: tévhitek és tanulságok
Meg tudjuk állítani, vagy alkalmazkodnunk kell hozzá?
Mi okozza, és mi állíthatja meg? Kísérletek és kezdeményezések - a megállítására? (lehet? érdemes?) - alkalmazkodásra? (mivel jár?)
Környezeti, gazdasági, társadalmi vagy politikai kérdés?
Egyáltalán létezik-e, és tényleg ennyire fontos?
Kibocsátás kereskedelem - már a levegőnket is eladjuk, hogy mások tovább szennyezhessenek?
A fejlett és a fejlődő országok szerepe. Mit tehet és tegyen egy tízmilliós európai ország?
Milyen hatással lesz - a politikára, a villanyárakra, személyes életünkre és fogyasztási szokásainkra?
Előadó, majd beszélgető: Pogány Anikó
volt erőmű stratégiai igazgató és a Környezetvédelmi Minisztérium vezető tanácsosa, jelenleg az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény alatt működő szakértői munkacsoport tagja
A pontos helyszín:
ELTE Lágymányosi Campus 1/A épület (Északi tömb), -1 szint, a TÁTK könyvtár előtt
Akit érdekel, szívesen van látva!
2008. március 26., szerda
Holland útibeszámoló türelmeseknek
(első élményömlés)
Hóesés, hallgatag fenyőfák és a nemzeti park bölényei, a rengeteg és még annál is több bicikli, a férfimodell kalauzok, a házak barnásvöröses téglái szépen, sorban, rendezetten. A Rijksmuseum (Amszterdam egyik legjobb helye) festményein a színek és a fények, az az isteni sajt a reggelinél ami különböző érleltségi fokokban kapható, féléves léptetésekkel kétévesig megy el és 9.75 eurónál kezdődik, szauna, lubickolás. A rengeteg vonatozás. Egy jó megbeszélés a legelején (2.5 órányi munka), tettjel nélküli hányásszag az amszterdami hostelben, eső, eső, eső, szél, szél, szél, hadakozás kiforduló esernyőkkel, éjszaka bőrigázás. Valószerűtlen városkép, csatornák és téglaházak, valószerűtlen élet, bicikli nagykabátban, gyerekkel, tűsarkűban, bárhogy. Valószerűtlenül tiszta levegő, ami csak a ferihegyi leszálláskor tűnik fel. Virágboltok, sárga tulipán. Nagyvonalú emberek nagyvonalú nyugalommal.
Nemzeti park, Veluwezoom (ilyen nevek vannak) Arhnemtól délre
A nemzeti park európai bölénye (EU) és annak bölénylepényei
Ezek szerint - máshol - lehet más a világ, és a morfondír, hogy miért lettek ők olyanok, amilyenek, bár meglepett rájönni, hogy Budapest sem annyira más, ha más szemmel nézem.
(rólam)
Megérkezéskor a szokásos extázis, megrészegít, hogy ura vagyok az életemnek, az idő adott, de hogy térben hol leszek, az az én döntésem.
Kellenek pillanatok, amikor az ember megéli a szabadságát, akár jobban is, mint ami akkor valójában valóságos. Mert a határok tágulnak, velem együtt növekednek és mennek odébb, ha tudok menni utánuk és beleállni abba, ami épp akkor lehetségessé válik. A korlátok egy időre eltűnnek, szabályozott és rendezett módon egy új darab világ kapcsolódik hozzá az életemhez. Az újdonság aztán az immár megújult régi részévé válik, belesimul és hozzárendeződik, a keretek újra feltűnnek, de egy kicsit ismét tágabb lett a lakás, több a levegő.
A nyelv is segít a törlésben és megújulásban, átmos, ahogy szlalomozok a nyelvek között, segít új módon viszonyulni és kikényszeríti a más keretek közt gondolkodást.
Mennyire más most, mint augusztusban, Brazíliában. Akkor jófej fiatal utazónak akartam tudni magam, büszke voltám rá, hogy megállítottak a kábítószerellenőrök. Most nem érdekel, mit szólnak hozzám, a hányássszagú hostelben vagy a jó szállodában.
Ellekom egy kis falu a nemzeti park határán. Temetőjében egyetlen zsidó sírkő. 1942-ben haltak meg mindhárman.
(róluk)
Szóval itt más a világ. Egy ország, ahol fél Magyarországnyi területen másfél Magyarországnyi ember él (16 millió a 43 km2-en). Ennek ellenére nincs milliónál nagyobb városa, és így nincs tömeg és nincs légszennyezés, ami Budapesten a két legvacakabb dolog. Kiegyensúlyozott az egész, erre tudatosan is törekednek: a főváros Amszterdam, a közigazgatási központ Hága, a legnagyobb kikötő Rotterdam, a legnagyobb egyetem Utrecht...
- Minden kalauz szabadidejében férfimodell, és angoltagozatos iskolába járt.
- A buszsofőr úgy néz ki, mint Sólyom László, csak jobban beszél angolul.
- Sajtnevű városokból sörnevű városokba lehet utazni (Amstel-Gouda, két euró kilencven.)
- A megbeszélést a világ legnagyobb emissziós tőzsdéjével egy pályaudvari bisztróban tartjuk. A vonat egyébként is központi helyet foglal el a hollandok életében (a másik a bicikli). Az egyik résztvevő Barbe, nagyon szimpatikus nő, a WWF holland irodájának (amely a világ legnagyobb nemzeti irodája) klímarészlegét vezette évekig. Ujján jegygyűrű, ugyanúgy mint Maximén, aki kétméteres szőke óriás magyar feleséggel. Mindketten nősek.
- Felszáll egy fülbevalós sokpiercinges gyerek, a seggén lóg a gatya mint itthon, az obligát lyukak is rajta, de kezében előkészítve a menetdíj, pontosan kiszámolva, hogy ne kelljen bajlódnia Sólyom Lászlónak a visszajáróval, akivel nevetve és tisztelettel elbeszélgetnek. Mindkettő polgár.
ház és fala


(morfondír és a történelem alakító ereje, ahogy a múzeumokban láttam)
Pragmatizmus, ez egészen biztos az egyik vezérlő elv. A legsikeresebb kereskedőnemzet egyike (Rotterdam máig a világ legnagyobb kikötője), azt pedig másképp nem lehet. Amikor a bős-nagymarosi (máig sikertelen) rendezésen dolgoztam, akkor gondoltam, hogy mi, magyarok gyakran az elveinket védjük és nem az érdekeinket. A Rijksmuseumban a münsteri békének külön terem van szentelve, amikor 1648-ban a hét németalföldi tartomény megegyezett a spanyol királysággal függetlenségükről. Külön festmény a procedúra minden állomásáról. Négy négyzetméter az aláírásról, a delegátusok egymással szemben, a katolikus spanyolok a feszületre és a Bibliára esküsznek, a protestáns hollandok két ujjukat emelik a magasba: nincs más, csak a lelkiismeret. Újabb vászon az azt követő ünneplésről. Külön vitrinben az alkalomra akkor vert érme: "Pax una trumphis innumeris potior", Egyetlenegy béke erősebb számtalan győzelemnél.
A megszületni vágyó Hollandia a teljes XVII. századot végighadakozta, első felét a spanyolokkal (ezt zárta le a münsteri béke), majd a konkurens tengeri hatalom-jelölt angolokkal. A fő fegyvernem a flotta volt ennek megfelelően (a hajózás egyébként is elképesztő, akkor még nem volt gőzgép, vitorlákkal jutottak el Amerikáig és hajózták körbe a bolygót - megújuló energiaforrásokkal...). 1653-ban az angolok blokád alá vonták a holland kikötőket, mire nyolcvanéves háború tört ki. Számtalan tengeri csata, elképesztő, hogy nem sajnálták a hajókat, a kiállított makett minden kis darabja műremek, fafaragások, orrán kitátott szájú oroszlán bömböl, oldalain gazdagon megrakott elefántok vonulnak. És a festmény, ahol mindezek tömegesen állnak lángokban és pusztulnak el, emberek tűz és víz között vetik magukat a mélybe, a tűztengerből a hullámok közé.
A reflexió, a humor és az ezt kísérő önirónia ugyanolyan nélkülözhetetlen a valóságban való eligazodáshoz, a sikeres kapcsolatteremtéshez, együttéléshez és kommunikációhoz, szóval a világkereskedéshez, mint a másik elfogadása és a tolerancia. 1638-ban már vallási türelmet hirdettek teológusaik, és az 1614-es tündéri festmény, a Fishing for souls görbe tükre csúfondárosan mutat be mindenkit, katolikusokat és protestánsokat egyaránt, ahogy csónakjaikból buzgón sietnek a fuldokló lelkek önzetlen segítségére. Távolságot tartva, de mégis valami melegséggel közelíteni saját dolgainkhoz, nagy művészet.
Máshol kezdődött nekik a történelem és az európai fősodorba való bekapcsolódás, nekem erre az 1000 van begravírozva, Írországban is furcsa volt IV-V. századi kelta keresztes sírköveket böngészni. Mennyire más a kultúrtörténet fősodrában lenni, ahol megtörténtek azok az események, amiről a periféria történelemkönyvei csak szólnak. Itt akkor kezdődtek el igazán a dolgok, amikor II. Pippin frank király legyőzte a frízeket a VII. század végén, hatszázvalahányban.
A kalauzokról nincs képem, sajna.
(foly. köv. , a Rijksmuseum képei még csak most jönnek)
ébredések
Ma reggel például a konyhában állva nyúltam a megszokott kis szivacs után, és ráébredtem, hogy hat napja nem mosogattam.
Mit mondjak, ki lehetett bírni.
2008. március 20., csütörtök
Ma kérdezik, melyik városba. Mondom, nem tudom.
És tényleg. A cég Rotterdamban székel, a megbeszélés Utrechtben lesz, de lakjak Amszterdamban, mert az a jó.
Maxim, akivel dolgozom (kétméteres szőke - "kicsinek és feketének éreztem magam", foglalta össze madárcsontú barnahajú jógatanárom, hogyan érezte magát kint) egy munkanapja közben olyan természetességgel váltogat városokat, mintha azt mondaná, átugrik a Blaháról az Astoriára. Az az érzésem, országon belül metróval közlekednek, és a városok a megállók, Kecskemét - Debrecen viszonylatban.
Majd kiderül. Viszem a kispárnámat.
2008. március 18., kedd
Amszterdamba megyek...
Tippeket szívesen várok, hova menjek, mit nézzek.
Meg útikönyvet is, akinek van kölcsönbe ilyesmi.
Puszi!
:-))
2008. március 17., hétfő
Bárhova indulok, mindig visszajutok egy szürke tenger partjára, egyedül. Tompán csillogó és végtelen. Olyan mély, mint semmi más. Ott nincs mit veszteni, és megnyerni sem lehet, semmit. Nem érdemes. Lélegezhetek, lassan, mélyen. Ott el lehet képzelni, hogy lehet sírni is.
Nem kell lemondanom semmiről, mert már megtettem, amikor nem volt az enyém. Nem tudtam, mit akarok, de én akartam így.
De nem én akartam először.
Valaki felelős.
Most már én.
Azért is, amit nem én akartam. Nem én akartam először.
Így jó.
2008. március 16., vasárnap
öklöd, mikor lecsapni kellett....................... mindig megállt a félúton
A Tétel és Törvény szerint –
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.
Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el –
S hogy írhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.
Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton –
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.
Egy időben nagyon tetszett, most nem tudom, miért jutott eszembe, illetve ahogy átfutottam, az ámen-es sora miatt, azt hiszem.
A nagy Karinthy. Struggle for life.
Egyszer, mikor feljutott a létra tetejére a hegedűjével.
JUTALOM, AKI MEGMONDJA, MIRE GONDOLOK! A szerk.
***
Ha az ember fogyókúrázik, ér átjönni frissen átsütött libatöpörtyűvel, lesózott lilahagymával és házipálesszel?
Naugye.
Méghogy én tehetek róla.
(Ez jól hangzik, de csak félig igaz.)
2008. március 15., szombat
kompromisszumok és kölcsönös engedmények, nem pedig totális megoldások
Nem az a baj, hogy vannak forradalmi ünnepek, hanem hogy nem nagyon van más. Valamit nagyon szétbaszni, juhé! – ezt a pillanatképet örökítjük meg a történelmünkből. Hogy mennyire jártunk jól utána, és hogyan folytatódott a sztori, az mán mindegy, az a kalandregény függeléke.
Pedig szimbólumértéke volna a kiegyezésnek: tudomásulvétele annak, hogy vannak mások, másik országok, netalán erősebbek is, és hogy együtt kell működni velük. És hogy szét lehet baszni valamit nagyon, de a vége az lesz, hogy nekünk kell összerakni, meg még ki is kapunk.
Ha lenne emléknapja a kiegyezésnek, az lehetne olyan, mint a karácsony. Akkor mindenki megkísérelhetné megbeszélni a dolgokat. Realitásokat felmérni, másik érveit meghallgatni, ilyesmi. Egy nap, amikor megemlékezünk arról, hogy lehetségesek kompromisszumok, kölcsönös engedmények, nem totális megoldások, és akár el is lehet viselni, ha mások mást mondanak. Különben örökre azt fogja tanítani magának ez az ország, hogy valamit szét kell baszni, oszt’ arra leszünk büszkék: ennyi magyarnak lenni, és nem több. Pedig több.
Legyen béke, szabadság és egyet nem értés. Mindhárom egyszerre. Legyen ünnepe a kiegyezésnek.
***
2008. március 11., kedd
Kabbala és hááázipálesz... ó óó óóó
Nem tudom, a lóra hogy hat, engem teljesen kiütött.
Utána jutott eszembe, hogy tízkor "Bibliai kánon és kabbala" előadásom van.
Ciki hangosan énekelni?
Hátha nem veszik észre.
2008. március 10., hétfő
"Az a mi szerencsénk, hogy nem a szocializmusról népszavaztunk. Úgy megnyernénk, hogy megint negyven évig örülhetnénk neki."
Szerintem nem kell irracionalitáshoz folyamodni, hogy megmagyarázzuk az eredményt, elég, ha medián szavazóban gondolkodunk. Ma Magyarországon azok, akik adót fizetnek (és így finanszírozzák az egészségügyet és az oktatást) kisebbségben vannak. A népszavazás arról szólt, lesz-e transzfer az adófizetőktől az adót nem fizetők felé, és lett, mert az utóbbiak egyszerűen többen vannak.
Orbán színházas hasonlatát felhasználva, Magyarországon a többség se befelé, se kifelé menet nem fizet a színházban, legfeljebb a mosdóban még le is szereli a csaptelepet és hazaviszi a zsebében. Szerintem nagyon jó, hogy ez egyre világosabb lesz mindenkinek, ez volt a népszavazás értelme. Majd azok, akik eltartják az országot, észreveszik hogy nem érdemes, és elmennek külföldre. Aki meg itt marad, az magára vessen, az üzenet elég világosan jött át vasárnap.
Biztos vagyok benne, hogy a nemmel szavazók vagy tudatosan távolmaradók iskolai végzettsége, jövedelme, átlagosan fizetett adója fölötte van az igenekének. Nem tudom, ez mennyire PC, de sajnos így van. A fenti kommentben pedig - ugyanemiatt - sajnos van némi igazság.
Ja, és, ceterum censeo, ezért nem engedi Alkotmányunk népszavazások kiírását költségvetési (adóforintokat) érintő kérdésekben. Shame on you, Alkotmánybíróság.
***
Lapszemle cont'd. Tótaw is tetszik. Ő van most a címben is.
Érdekeset számol és a fentihez hasonló következtetésre jut.
A nyolcmillió választásra jogosultból kétmillió egységes szavazat kell az eredményességhez.
A nyolcmillió választásra jogosultból három és fél millió az adózó, a járulékfizető. Ebből majdnem egymillió közalkalmazott, akinek nemcsak az adóját, de a fizetését is az állam (=a többi adófizető)fedezi. Úgyhogy a "valódi" befizetők két és félmillióan vannak.
Nincsenek elegen egy népszavazáshoz.
2008. március 9., vasárnap
Elmegyek és nemnemnem. Hogy miért:
Szívem egyik részéből mondanám, mint áldott emlékű Pista bácsi, volt cserkészcsapatom örökös tiszteletbeli parancsnoka: Ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok. Mindenki tegye, amit meggyőződése diktál, jobb, ha gondolkozik, de hogy mire jut, az az ő dolga.
Másrészt viszont nagyon örülnék minden egyes többlet elmenőnek és nemnemnem szavazatnak. Illetve a kórházi napidíjban nem képeztem ki magam, de ott is valószínű.
Nagyon jól leírták mások, hogy miért kell így tenni, itt (a hírszerző következtetéseivel nem értek egyet, hogy a bojkott a legjobb, de az okokat gyönyörűen bemutatja) és itt (MaNcs, ha megtalálom a neten).
Nem tudom, mire megyek el egyébként, ez nem népszavazás, azt költségvetési kérdésekről nem lehet tartani. Ez valami más. De most az a helyzet, hogy levezethető, hogy a leghelyesebb elmenni erre a valamimásra és hitetlenkedve, de népszavazni szakmapolitikai kérdések technikai részleteiről. Dolgoztam Minisztériumban, láttam, mi a jogalkotás, elképesztő analógiák jutnak eszembe. Szavazhatnánk jövő héten a kén-dioxid kibocsátási határértékekről, külön 50 MW alatti és feletti erőművek esetében, a kérdésfeltevés egyébként legálisabb, a levegőt közvetlenül szívják az érintettek és nem költségvetési tétel. Megkérdezhetnének, ahogy most megkérdeznek, értünk hozzá, ahogy ehhez is, én és mi mindannyian. Sok dolgunk lesz, készüljünk fel, sok fontos kérdés van még az országban.
Egy, csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, ami számomra ennek a rémisztő valaminek a legfontosabb mozzanata. Az okokat kerestem, hogy fordulhatott ez elő, ki volt a főhülye vagy a főaljas abban, hogy ez az őrület kialakulhatott.
A demokratikusnak szánt intézményrendszer, amiben élünk, legfontosabb záloga a checks and balances-nek nevezett szabályozórendszer, ami meggátolja az egyes szereplők önérdek-követésének olyan mértékét, ami már a rendszert ásná alá. A pártok józan belátására és önkorlátozására ebben nem lehet számítani, addig mennek el, amíg tudnak, megmutatta már az SzDSz a taxisblokád alatt 1990. őszén, hiányzik az elemi szolidaritás és közösség-érzés a másik, épp kormányon levővel. Az egyes pártok lehetnek hülyék, nem feladatuk nem annak lenni, nem elvárható, hogy ne kezdeményezzenek népszavazást olyan kérdésekben, amit az Alkotmány nem enged meg. Nem mintha nem tudnák, csak nem érdekli őket. És ezt nekik szabad.
Mert van tizenegy ember, akinek ez a feladata, akiket ezzel bíztak meg és bíztunk meg bennük eddig, hogy ők ezt nem hagyják. Erre tettek esküt, és ezt leírva mélységesen elszomorodok, mert ha egy százalékig is komolyan gondolták akkor azokat a szavakat és nem hiszem el hogy nem, én összehányt aktakupacok mellett tettem köztisztviselői esküt az ötödik emeleten és attól is összeszorult a szívem, szóval ha akár egy icipicit is komolyan vették valaha részben, akkor nem értem, most mit érezhetnek, gondolhatnak. Ha végiggondolom, hazaárulók azok az alkotmánybírói tisztségre ezzel méltatlanná vált magánszemélyek, akik átengedték ezeket a kérdéseket, azok lennének, hátborzongató. J'accuse, vádolom őket, mondhatnám, de mit ér. Végignéztem a fényképüket, elolvastam a követelményeket, kiemelkedő elméleti tudás, legalább húszéves szakmai gyakorlat, törvényi összeférhetetlenség, és nem értem, nem értem, nem értem.
2008. március 8., szombat
"In God we trust. Others pay cash."
Istenben bízunk.
A többiek készpénzzel fizetnek.
**
Ma találtam. Szilágyi Ákos (nem a költő).
Kedves Embertársaim! Itt az ideje, hogy egymásra odafigyelve, közösséget alkotva szeressük egymást, és legyen egymáshoz néhány jó szavunk. Most erre van szükségünk. Ha nem így gondoljátok, akkor dögöljetek meg.
**
Költök.
Pénzt viszonylag sokat.
Tojást szinte soha.
Verset időnként.
Végül is minden attól függ, az embernek mennyi költenivalója van.
2008. március 4., kedd
A madár
Egyszer ezt a beteg, nyomorult madarat odaültettem magam mellé. Kényszerből, utálkozva. Kezdte magát egy kicsivel jobban érezni. Már nem félt annyira. Fényesedtek a tollai. Egyre teltebb lett. Kezdett megnyugodni, néha már tudott örülni. Lassan megtanult játszani, és neki-nekiindulva megtanult sírni is.
Egyszer csak észrevettem, hogy pár tolla kékes árnyalatban játszik. Nem is egy. Különböző színű és árnyalatú kékek jelentek meg a tollában. Ezerféle kék, ragyogók és mélyek. Szikráztak és csillogtak.
A madár még most is visszavonul néha, de már tudom róla, hogy kék. És azt is tudom, hogy ő az enyém. Kék a madaram. Az enyém a kék madár.
2008. február 28., csütörtök
"Élni azt jelenti, mint örülni, bármi áron."
- Vigyázat, kérem! Engedelmükkel… ölök.
Gimnazistaként kezdtem bele először, de akkor nem tudtam végigolvasni. Az ismert ponyvaremeket vártam, és fejbekólintó művet kaptam a szenvedésről, az emberiről és e kettő határáról. Mint ilyen, kilóg a Rejtő-regények sorából, és mint ilyet, könnyen tarthatnánk az 1942-ban munkaszolgálatba hurcolt író utolsó - látnoki? - művének, mégsem az. A Csontbrigád 1938-ban született, klasszikusait mint a Láthatatlan légió (1939) vagy a Tizennégy karátos autó (1940) ezután írta.
Most szobafogságomban álltam neki újra, és megint meg kellett állnom.
Jaj annak, aki élve ődöng a sírban, gondolattal, múlttal, vággyal, aki azt hiszi, hogy fontos még, ha rossz, vagy ha fáj, azt hiszi, különbség az, amikor ő markolja a csákányt vagy más tenyér, amelyhez zavaró módon egy ember tartozik, és hite, vágya, véleménye volt.
- Hát kérem! A Hiénákat ezennel feloszlatom. Emberek voltunk és újra azok leszünk. Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.
Embernek lenni fáj! Ami fáj, az rossz! Ami fáj, az nincsen! És bennem az ember fáj!
- Emberek vagytok!
- Akkor meg kell halni…
- Meg kell halni! Meg kell halni, de emberek vagyunk!
A Lauder iskola tavalyi naptárában egy érzékeny kisfiú mosolyog a képen. Kamaszként ökölvívó-edzésekre járt, ahol eltörték az orrnyergét. Színészi ambícióikat dédelgetett, aminek hamar véget vetett, hogy beteghordó statisztaként a nyílt színen elejtette Törzs Jenőt. Nyakába vette Európát, Hamburgban dokkmunkás és illatszerárus, Svédországban heringhalász, Zürichben gobelinkereskedő, Franciaországban sztepptáncos. Marseille-ben jelentkezett az idegenlégióba, ahonnan leszerelték rossz egészségi állapota miatt, vagy megszökött, vagy be se lépett.
Bár gyorsan írt, sokat dolgozott, rengeteg kávét ivott és altatókat szedett. Egyre többször volt idegszanatóriumban. Nagybetegen, a nagykátai kórházból hurcolták Ukrajnába. 38 éves volt, amikor meghalt, megfagyott Jevdokovoban. A magyar nyelvű ponyvairodalom Nagymestere, Rejtő (Reich) Jenő.
- Az Ajtó Nem Nyílik Sehova! Ezt kell hinni!
- Az igazat kell hinni! Emlékezzetek!
A kölcsönzésért (helyiérdekű könyvtár, kizárólagos) credits to Jószomszéd Gábor.
Gyere holnap, aztán nekiszaladunk az életnek!
Jókedvem lett.
Credits to Ricsi a.k.a. Attila.
2008. február 24., vasárnap
Február 29. péntek este 7. Rögtönzések Színháza a Lakmusz
Szökőnap. A megálló, ahol négyévente egyszer van megállás. Újból ránézni valamire, ami már megtörtént, de valójában azóta sem hagy nyugton. Vagy éppen most történik, és ki tudja, miért, fontossá vált. Elmesélheted, vagy megnézheted, ahogy lejátsszuk a másét, amiről kiderülhet, hogy nem is annyira más...
A playback színház improvizációra épülő játék. A nézők által elmesélt hangulatokat, érzéseket, történeteket jelenítjük meg a színpadon minden előzetes megbeszélés nélkül, rögtönzéssel. A játékmester kérdéseivel segíti a mesélőt, a zenész zenei improvizációval kíséri a lejátszást.
.

Zenész: Kenesei Ráchel
Rögtönzők: Czellár Móni, Kovács Nóra, Pogány Anikó, Róna Péter, Snír Péter, Tóth Ricsi Attila
2008. február 23., szombat
Egy láb jó, két láb jobb
És látom, hogy mindez hogy jelenik meg a blogban, ahol képet festek magamról magamnak és másoknak.
Manipulatív vagyok pár (alap) dologban, illetve jelenleg manipulatív módon működöm, így helyesebb, kicsi, ám fontos különbség. Nem öröm tudni, nem volt öröm megtudni. Többek között P. volt segítségemre, egy októberi előadás után fejemre olvasta az általa ismert összesítést a passzív agressziótól a gyerekes rivalizálásig. Ez a kettő maradt meg bennem főleg. Álltam és hallgattam, ágaskodni kezdett bennem a düh és váltott át szomorúságba. Tehetetlen megadás, tetszik (nem tetszik) ez van, és akkor járok jobban, ha tudomásul veszem és számolok vele, számítok rá, hogy megtörténhet.
Paradox, ahogy egyre jobban kéne bízni a saját reakcióimban és érzéseimben, egyre jobban kiderül róluk, mennyire projekciókkal terheltek, másról szólnak, félrevisznek és legföljebb valami egészen távoli módon sajátok, annyiban leginkább, hogy még így is ez az enyém, jelenleg ilyen vagyok. De azt hiszem, nagyon fontos, hogy sajátomnak ismerjem el. A legnehezebb ismét hátrébb húzni a bábumat a táblán, és belegondolni, hányszor lehettem tévedésben már eddig is, amikor fogalmam sem volt róla. Ilyenkor elhatározom, hogy egy darabig kussolni fogok, nem jött még el az ideje, hogy bármit is hangoztassak.
Ami érdekes, hogy ahogy rendülnek meg véleményeim gyakorlatilag mindenben és válnak stabilan bizonytalanná (tartósan nyitottá), ezt belül mégsem a káosz kíséri, hanem valami mindennek ellenére növekvő biztonságérzet. Most speciel ezt nem érzem, sőt. De majd. Reményhal.
2008. február 22., péntek
tanulságos és mulatságos
És ez tulajdonképpen nem is olyan rossz.
(végjáték - megkönnyebbülés: egy kommunikáció oda:)
Na!
Te Ló!
üdv
A másik Ló
(végjáték - megkönnyebbülés: egy kommunikáció vissza:)
Bírlak. Bírlak. Csók.
"A legizgalmasabb az élet. Ha kicsit rontunk rajta, az az irodalom."
(Bacher Iván)
2008. február 12., kedd
"Hogy vagy?"
Nem is tudják,
milyen nehezet kérdeznek.
Csak úgy adjak számot az életemről.
Nem tudom megmondani, hogy milyen,
de kétségkívül létezik.
És ez most elég.
Nagyobb bizonyosság, mint valaha is volt.
Jobban enyém, mint bármikor volt.