2008. június 3., kedd

Monastiraki az egyik metrómegálló, ahonnan megközelíthető az Akropolisz. Imádok ott feljönni, és meglátni a Roman Agora romjait a mozgólépcső tetejéről. Imádok ott sétálni, inkább hitetlenkedve kóborolni, fehér márványoszlopok, utcazenészek, árusok között.
Tegnap illetve ma fél egy körül indultam volna vissza onnan, öt metrómegállóra lakom csak, de késő volt, a BKV ott is bezár. Jött a rengeteg sárga egyentaxi, gondoltam nem lehet gond, nem lehet drága.
Vagy de. Vagy ha van egyáltalán, nekemnek. A görögök görögök, nincs mit tenni, erre már többször rájöttem. Vagy nagyon kedvesek, vagy nagyon nem azok. Most egymás után kérdezte a kocsiból a sok kövér fekete bajuszos ver?, Ambelokipi, mondom, mire no, ennyi. Az egyikkel továbbhaladt a tárgyalás, disz iz rédiótakszi, szögezte le sötéten, Ambelokipi fiftín juroz. Már kezdtem elgondolkozni, mi lesz velem, mikor megáll egy ugyanolyan sárga, benne fiatal, még bajusztalan. Ambelokipi, bólogat jesz jesz, hau macs, fór fájv juroz. Nem tudtam rendesen egyébként, hova megyünk, a cím soha nincs meg csak az utca, meg a legközelebbi metrómegálló. Görög voltát meg tagadta meg ő sem, du ju hev a bojfrend, de nagyon kedves volt. Az óra a végén 5 euró 1 centet mutatott. Hatot adtam neki, sziksz juroz? kérdezett vissza, for mí? hitetlenkedve, boldogan.
És, ahogy léptem ki az autóból és fordultam vissza becsapni az ajtót, pillantásom a földön egy ott heverő egyeurós érmére esett. Felvettem, én is, hitetlenkedve, talán boldogan.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

"...mert a jókedvű adakozót szereti az Isten."
Íme, a vetés és aratás áldott törvénye... ha hiszed, ha nem...:) tóthildi

Névtelen írta...

velkam hóm :)
puszillak!

vadjutka írta...

ez aranyos! :-)

Anikó írta...

ó, de jó :-)
Titeket meglátni itten, először...