kompromisszumok és kölcsönös engedmények, nem pedig totális megoldások

Pont egy éve írta tótavévé ezt, amit azóta is az egyik legjobb cikknek tartok a témában.

Nem az a baj, hogy vannak forradalmi ünnepek, hanem hogy nem nagyon van más. Valamit nagyon szétbaszni, juhé! – ezt a pillanatképet örökítjük meg a történelmünkből. Hogy mennyire jártunk jól utána, és hogyan folytatódott a sztori, az mán mindegy, az a kalandregény függeléke.

Pedig szimbólumértéke volna a kiegyezésnek: tudomásulvétele annak, hogy vannak mások, másik országok, netalán erősebbek is, és hogy együtt kell működni velük. És hogy szét lehet baszni valamit nagyon, de a vége az lesz, hogy nekünk kell összerakni, meg még ki is kapunk.

Ha lenne emléknapja a kiegyezésnek, az lehetne olyan, mint a karácsony. Akkor mindenki megkísérelhetné megbeszélni a dolgokat. Realitásokat felmérni, másik érveit meghallgatni, ilyesmi. Egy nap, amikor megemlékezünk arról, hogy lehetségesek kompromisszumok, kölcsönös engedmények, nem totális megoldások, és akár el is lehet viselni, ha mások mást mondanak. Különben örökre azt fogja tanítani magának ez az ország, hogy valamit szét kell baszni, oszt’ arra leszünk büszkék: ennyi magyarnak lenni, és nem több. Pedig több.

Legyen béke, szabadság és egyet nem értés. Mindhárom egyszerre. Legyen ünnepe a kiegyezésnek.

***