Nemigaz, nemigaz, ma tízkor keltem, pont két órával korábban mint tegnap, eltökélt szándékkal hogy kibocsátási jelentéseké lesz életem mai napja, és erre mi van, már egy, pedig még igazán nem csináltam semmit.
Lehet, hogy pont ez a baj.
Csak elmosogattam, virágokat megdédelgettem, szomszéd átkopogott muszáj volt szocializálódni egy kicsit, lementem tejért mert amit tőle kölcsönkértem kávéhoz az nem forrt fel, addigra megéheztem úgyhogy csináltam vj-tól tanult tejfölös fetasajtos szalonnás hagymás rántottát*, és erre tessék.
Már egy óra.
Most hátamra veszem házam, illetve laptopom a papírokkal, és indulok helyet keresni magamnak, ahol elfészkelődve télleg a vérpezsdítő feladatnak szentelhetem magam.
Asszem sh kiterjesztett nappalijába megyek.
Ott vár a munka frontja.
Hasta la victoria siempre.
* Fűszeres! Komoly konkurencia! Ilyen komplex ételekre Te nem is gondoltál, ugye?
***
Egy kedves tanáromtól most kértem két hét haladékot egy vizsgámra, amit ő nagyon kedvesen meg is adott. Elmorfondíroztam, mi lenne, ha idetévedne, erodálódna-e nála kredibilitásom magánéleti bénázásaim és időmenedzsment terén fennálló kihívásaim láttán, bár az alapul szolgáló indokok, hogy az ETR nem engedett vizsgára jelentkezni mert tartozást tartott nyilván pedig dékáni engedélyt kaptam a költségtérítés halasztott fizetésére, és addigra a jó időpontok mind beteltek mert mindig hátulról előre jelentkezik mindenki, az változatlanul igaz, és most egyébként is sok a munka, az is.
Úgyhogy alapvetően rendben van az a bizonyítvány, tanár úr kérem.
Akiknek dolgozom, azok meg nem beszélnek magyarul szerencsére.
És azt hiszem, egyébként is rég tudják.
Ismernek.
Ezért dolgoznak velem.
Hm.
...
Most valami új következtetésre jutottam, ami mostanában már többször születgetett, a bizalomról és a felelősségről.
...
(elmentem)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése