Kabbala és cégbíróság

Kedd reggel elmaradt a kabbala előadás (az, ami előtt néha pálinkázni szoktam).
Ó, akkor elszaladok a cégbíróságra, mondtam bölcsészhallgató-társamnak, aki nem másoddiplomás, hanem első, és nem harminchat éves, hanem tizenkilenc.
Ó, az biztos nagyon érdekes, mondta ő, és nevetett, és kicsit elhúzta a száját.
Nevettem én is és mentem tovább, el a cégbíróságra. És arra gondoltam, hogy tényleg érdekes.

Érdekes, hogyan intézik ügyes-bajos, apró-cseprő dolgaikat az állampolgárok, kicsit és nagyot, nagyot és nagynak véltet. A rengeteg sorbanálló nagy része saját cége ügyében izeg-mozog, jár el, törzstőkét emel, vagy megszüntet.

és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált
(Kosztolányi: Halotti beszéd)

Érdekes, hogyan szervezi ezt meg a közösség, milyen elvek mentén és miért, hogyan szűrődnek le gyakorlattá célok és eszmék. Hogy mi van amögött a rövid mondat mögött: "A bíráknak nincsen ügyfélfogadási idejük", miután felsorolják az ügyintézők, a csoportvezetők és a hivatalvezető ügyfélfogadási rendjét.

Tikkun olam, a világ helyreállítása, a világ tökéletesítése. Mindenki reszelget valamit, jobb esetben, ha ez a szándéka. Ha emellett dönt. Ha felismeri és vállalja. Vagy fel sem ismeri, akár. A művészet és a társadalmi felelősségvállalás egyáltalán nem idegen egymástól, sőt. És még szarkasztikusan és részben sem igaz, hogy "a jó szociológus nem találkozik emberekkel".
Franz Rosenzweig, akit Heideggerrel egy szinten említenek a XX. század filozófusai között, azzal utasította vissza a neki felkínált katedrát egyébként végtelen udvariassággal, hogy a továbbiakban valódi emberek valódi problémáival akar foglalkozni. És amilyen felismerésekre eközben jutott, harmadik féléve tanuljuk.