Újra Brazíliában

Újra Brazíliában találtam magam a munkanappá váló szombat reggelén. A rendelő felé igyekeztem egyébként, konkrétan harmadszorra, első két nap a kartonozóig jutottam és fordultam vissza a várakozó tömegek megtekintése után.
Haladtam a széles utcán, két szélén ládák, bizakodó facsemeték, reggeli napfény. Innen még nem mentem gyalog, a tájékozódás amúgy sem erősségem, így örömmel láttam, nyitott boltajtó előtt két férfi beszélget, megkérdezhetem merre is van ez a Feketesas utca. Nem tudjuk, de megnézzük az útvonalkeresőben, válaszolt a szemüveges, hosszú haja hátul összefogva, és már fordult is befelé, bár nem biztos, hogy lesz internet-csatlakozás, tette hozzá. Már próbálta is, addig álldogáltam kint-bent, utcán, boltban, előtérben. Kedvesek voltak és természetesek, nem ajnároztak bizalmaskodva csak segíteni próbáltak, erőfeszítéssel, rászánt idővel, gondolkozással.
Brazíliában éreztem így magam, senki nincs egyedül, bármi gondom van, meglátok valakit, fordulhatok hozzá, megáll, figyel, segíteni fog. Egyszer elköhintettem magam egy nyitott boltajtó előtt, mire a boltos kirohant egy csomag mentol-eukaliptusz cukorral, extra erős, vigyem el, hát én köhögök, szükségem van rá. Pénzt nem fogadott el persze.
Nem lett internet-csatlakozás egyébként, de nem is bántam, mentem tovább a nyugodt reggeli napban az élménnyel.