Mar Becsben. Kavezo, uberbena billentyuzet.
Furcsa erzesekkel, de kevesbe kavarodva, mint gyakran. Mondhatni jol.
Teljesen varatlan es oszinte oromet szerzett, hogy valaki teljesen varatlanul kijott elem a repuloterre. Meg a Naritara, Tokioban.
Egyebkent sem bantam meg, hogy eljottem. Erdekes volt, tanulsagos, es meg elvezetes is. Emberi kapcsolatok, sot meg melegseg is.
Tanulsagok persze a kapcsolatokat es sajat magamat illetoen voltak leginkabb.
- Tul gyakran jarok poklokat es altalaban teljesen szuksegtelenul. A para targya ugyanaz: rossz vagyok, nem felelek meg, kidobnak, nem akarnak velem dolgozni/talalkozni tobbet.
- Nem szol az egesz vilag rolam. Nem hozzam viszonyul mindenki, nem rajtam keresztul ertelmezik magukat es a vilagot, nem azzal vannak elfoglalva, hogy rolam mit gondoljanak.
- "You are too honest. This is not necessary." -mondta Motoharu (altalanosan, nem a szemelyes ugyeket illetoen; arra, hogy a hazai japan konzulatust kimeritoen tajekoztattam ENSZ-munkank vonatkozasait illetoen).

Most elmegyek megint megnezni, mi van, mert elobb mar elmentem, de annyira nem volt meg beszallas, hogy 20 perc mulva kapnak tajekoztatast arrol, mikor lehet beszallas egyaltalan.Otthagytam a csomagom nagy reszet es most bemondtak valami unattanded luggage-t, ugyhogy gondoltam, megyek es megnezem. Ciao.

***
Ez már itthonról. Rendben lett minden, és igen, előzetes terveimnek megfelelően a reptérről egyenest a Mozdulatművészeti Stúdióba/iskolába hajtattam. És remek volt, ma is, egy hét kihagyás után is. A mozgás, a zene, a testtudat, ráadásul most koreográfiát is tanulunk a stúdiókarácsonyra: és meglepve látom, hogy tudok figyelni ahelyett, hogy azon paráznék, milyen vagyok.
Itthon pedig, miután szépen elpakoltam és elrendeztem, úgy döntöttem, hogy szívemre hallgatok és kiteszem az ágyam melletti asztalra a beszállókártyákat, a pálcikát, a japán írásjeles halkonzerveket meg a teákat amit hoztam: szóval mint karácsonykor, jó végigsimítani a szememmel és a szívemmel az élményeket, még egy kicsit időzöm velük, legyenek együtt a tárgyak, mielőtt betagozódnak mindennapi életembe.
Nagyon jó, hogy elmentem, most nagyon örülök neki.

Holnaptól pedig 4+3 nap Max Clayton workshop. Jelenleg ő az egyik legfontosabb ember az életemben: igazmondó tükör, aki mindezt egy megerősítő és felszabadító módon teszi. A csoport pedig... Része ennek, bár tőlük azért mindig tartok. Mindenesetre let's see. Let's watch.