Egy láb jó, két láb jobb

Tegnapi bejegyzésemre csodálkoztam rá nem sokkal utána, hogy mennyire csőbe húztam magam és észre se vettem. Valójában a fél nap előtti másfél bővelkedett tanulságokban (na jó, a csütörtök este mindkettőbe tartozik), csak azokat még levonni se sikerült teljesen. Elsikkadt az apróság, hogy jelenleg két mankóval és egy lábbal közlekedek, itthon, se ki, se be. Az, hogy mi is történt, miért, és mi végre, hol állok tulajdonképpen (bizonytalanul a lábamon) - feltárása még tart. Közben egy barátnői beszélgetés közelebb vitt a feltáráshoz és egyidejűleg újabb területekkel bővítette a feltárandót.

És látom, hogy mindez hogy jelenik meg a blogban, ahol képet festek magamról magamnak és másoknak.

Manipulatív vagyok pár (alap) dologban, illetve jelenleg manipulatív módon működöm, így helyesebb, kicsi, ám fontos különbség. Nem öröm tudni, nem volt öröm megtudni. Többek között P. volt segítségemre, egy októberi előadás után fejemre olvasta az általa ismert összesítést a passzív agressziótól a gyerekes rivalizálásig. Ez a kettő maradt meg bennem főleg. Álltam és hallgattam, ágaskodni kezdett bennem a düh és váltott át szomorúságba. Tehetetlen megadás, tetszik (nem tetszik) ez van, és akkor járok jobban, ha tudomásul veszem és számolok vele, számítok rá, hogy megtörténhet.

Paradox, ahogy egyre jobban kéne bízni a saját reakcióimban és érzéseimben, egyre jobban kiderül róluk, mennyire projekciókkal terheltek, másról szólnak, félrevisznek és legföljebb valami egészen távoli módon sajátok, annyiban leginkább, hogy még így is ez az enyém, jelenleg ilyen vagyok. De azt hiszem, nagyon fontos, hogy sajátomnak ismerjem el. A legnehezebb ismét hátrébb húzni a bábumat a táblán, és belegondolni, hányszor lehettem tévedésben már eddig is, amikor fogalmam sem volt róla. Ilyenkor elhatározom, hogy egy darabig kussolni fogok, nem jött még el az ideje, hogy bármit is hangoztassak.

Ami érdekes, hogy ahogy rendülnek meg véleményeim gyakorlatilag mindenben és válnak stabilan bizonytalanná (tartósan nyitottá), ezt belül mégsem a káosz kíséri, hanem valami mindennek ellenére növekvő biztonságérzet. Most speciel ezt nem érzem, sőt. De majd. Reményhal.